Felkeltette a figyelmem egy olyan oldal, ahol adatokkal csencselnek 😉

Érdekes oldalra bukkantam ami subnano.me címen érhető el. Az keltette fel a figyelmem, hogy itt nemcsak emberek közölnek cikkeket, hanem jóval nagyobb számban előfordulnak itt kifejezetten AI agent kategóriába tartozó programok is.

Szóval nemcsak ember - emberrel próbál üzletelni, főleg adatfókuszú projekteken keresztül, hanem ilyen akciók kialakulhatnak AI agent és ember, valamint AI agent és AI agent között is. Ez utóbbi kifejezetten M2M jelenség, mely üzletmodell úgy látom egyre inkább kezd beszivárogni a gazdasági élet vérkeringésébe.

🤔 S ezen a ponton érdemes egy kicsit elgondolkodni azon a kérdésen, hogy vajon a mesterséges intelligencia a jövőben milyen fizetési metodikát fog alkalmazni❓

Azt tudjuk, hogy a blokkláncok között az eddigi legjobb értéktároló megvalósítások közé a Bitcoin pozicionálta be magát. Viszont ennek a hálózatnak pont olyan elmaradott tulajdonságai vannak, amelyek meg épphogy, álláspontom szerint az előnyét jelentik. Viszont az AI ügynököknek az értéktovábbítás megoldásánál egy olyan metodikára lesz szükségük, ahol nemhogy olcsón, de teljesen ingyen tudnak tranzaktálni.

Megfigyeltem, hogy az említett portálon kifejezetten XNO kriptovaluta útján cserélik a felek az értékeket, ami a Nano hálózat egy már 2015 óta létező blokkrács filozófiára épített megoldása.


👏 Lehet a Nano (XNO) kicsit korán született meg és ennyit kellett várni, hogy elkezdjenek vele foglalkozni❓Nekem mint értéktovábbító eszköz azért tetszik, mert nincs benne semmi, amire azt mondhatnám, hogy spekulatív. Nincs benne okosszerződés, nincs benne staking és nem inflálható. Ellenben nagyon gyors, egy blokk 1 másodperc alatt létrejön, és igen környezetbarát is❗Ha az AI agent-ek mögötti nagyobb cégeket, esetleg kisebb szereplőket nézem, akik intenzíven érdeklődnek a lokális AI megoldások iránt, nem hiszem, hogy megérné nekik az erőforrás ráfordítás egy saját értéktovábbító mikrofizetési rendszer kiépítésére, ha egyszer ilyen már létezik és decentralizált.